neverending(?)

II.

Csütörtök, 20:26

Chris benn ült az irodájában, és éppen befejezte aznapi munkáját. Csodálkozott, hogy nincsenek átnézni való anyagok a gépén, de örült, hogy egy kicsivel korábban hazamehet. Jól haladt az aznapi munkájval, gyorsan megoldott minden neki kiadott feladatot. Tulajdonképpen nem kellett nagyon bonyolult dolgokkal foglalkoznia, csak mások ügyeit kellett rendszerezni, adatbázisokba felvenni, vagy éppen aktuális kimutatásokat csinálnia. Ügyvéd volt, de sosem volt önálló praxisa. Félt a nagyobb kihívásoktól, ezért is hagyta ott régebben a katonaságot. Az apja… persze, az apja... Tegnap volt egy éve, hogy meghalt. Elmosolyodott magában és ránézett az elõtte lévõ családi fényképre. Anyja, aki már lassan tíz éve nincs vele, mélyfekete hajával, vágott ázsiai szemével mosolygott vissza a képrõl apja mellõl, aki õsz hajával és termetével vonta magára a figyelmet. Szerette az anyját. Az apja még Vietnámban találkozott vele, amikor már kezdték feladni az ottani harcokat. Az anyja, mint akkoriban sok más hasonló korú nyomorult lány és asszony, a testébõl élt ott. A katonák persze kihasználták többségüket, de az apja egybõl beleszeretett, amikor találkoztak. Napközben valahogy mindíg sikerült találkozniuk, kapcsolatuk egyre mélyebbre jutott. Amikor vége lett a háborúnak, apját hazahívták. Minden reményük elszállt, hogy lássák újra egymást, éveken keresztül leveleztek egymással. Négy év múlva az apja egy amerikai elveszettek után kutató csoporttal visszatért Vietnámba és a repülõ rakterében az USA-ba csempészte anyját. Coloradoban telepedtek le, majd apja kapcsolataival élve elérte, hogy anyja megkapja az állampolgárságot. Így lett a fiatal Bich Lieu Amerikában Kimberly Redmond. Pár évvel késõbb szokott rá a piára. Haverjai csak Szeszgyár Barnes-nak nevezték az állandó alkoholszaga miatt. Minden álma az volt, hogy a kicsi félvér Chris katona legyen. Olyan, mint ő volt, a Vietnámot megjárt vén róka. Anyja halálakor az apja éppen csaprészegen feküdt egy kocsma asztalán, amikor Chris berohant hozzá, de az apját nem hatotta meg a hír. Aznap éjjel agyon akarta verni a fiát, mert szerinte ő ölte meg az anyját!
-Te voltál, te szemét! - üvöltötte, miközben a halotthoz kiszálló rendőröknek kellett lefogniuk. Egyiket fel is pofozta, amiért 8 napot kellett ülnie a helyi fogdában, de konkrét sérelemről nem volt szó, és a rendőrök is belátták, hogy az alkohol mellett sokkolta a tény, hogy meghalt a felesége.
Anyja természetes halállal halt meg, nem találtak nála az orvosok semmilyen rendellenességet. A végrendelkezése szerint a házat Chris örökölte, akit azonban súlyosabban rázott meg anyja elvesztése, mint apját. Öt évvel később Barnes egy jogász haverja megalapította a saját kis irodáját Denverben, és mivel Chris jogász kart végzett addigra, magához vette, hogy intézzen kisebb ügyeket. Ez persze irodai munkánál sosem jelentett többet, Chris nem akart praktizálni, félt a kudarctól. Az iroda egy idő után újabb alkalmazottakkal bővült, ahogy nőtt a forgalom is. 
Chris hirtelen visszatért a valóságba merengéséből. Úgy döntött, hogy ha nincs mára több munka, hazamegy, és foglalkozik kicsit Banditával. Úgyis sok időt töltött manapság Sue-val, a barátnőjével, akit ráadásul eljegyezni készül. Már meg is vette a gyűrűt, bár inge, gatyája ráment, és egyik barátjától is kért kölcsön rá pénzt. Régebben valószínűleg elsírta volna magát, ha arra gondol, hogy ennyit megér egy nő. Tévedett. Kétszer annyit is megért neki. Éppen kikapcsolta a gépét, amikor belépett a főnöke.
- Jóestét, Chris! Milyen ronda idő van kint, nem?
- Üdv, Randall, mi szél hozott erre? Nincs jobb dolgod, mint ellenőrizni az alkalmazottaid?
- Igazság szerint van egy-két dolog, amit meg kellene beszélnünk - Mr. Randall leült Chrissel szemben, és kerek szemüvegén furcsán csillant meg az irodai lámpa fénye.
Chris egy kicsit zavarban érezte magát, ritkán látta a főnökét, és sejtette, hogyha az személyesen jön el hozzá, sok jót nem jelenthet.
- Kivele főnök, mit csináltam rosszul?
- Ó, Chris, tudod, hogy te nagyon is szorgalmasan végzed a munkád! Az elmúlt 4 évben egy panaszom nem volt rád! Dehát tudod, manapság nehéz idők járnak a fejünkre, nagy a konkurrencia, és egyre kevesebb adatot kell felvinni…
-Héé, főnök, ne húzd az agyam - kiáltott Chris - Mondd meg, hogy mi a baj!
-Chris… - Kezdte Randall -  kérlek, ne haragudj rám emiatt. Sajnos… azt kell, hogy mondjam, hogy jövő hétfőtől nem kell jönnöd dolgozni. Sajnálom.
Chris egy pillanatig azt hitte, hogy főnöke valami viccet űz belőle.
- Főnök, tudom, hogy nem volt saját…
- Chris, ne érts félre! Nem azért kellett megtennem ezt, mert nem voltál kiváló ember, hanem egyszerűen ilyen az üzlet! Egyre többen végzik azt a munkát, amit egy ember is meg tud csinálni!
- Randall, ez nem igazság! -csattant fel Chris - Azt ne mondd nekem, hogy azért, mert jól haladunk a munkával, meg kell válni valakitől, hogy a többiek többet dolgozzanak!
-Sajnálom, nem tehettem másképp. Mint mondtam, nehéz idők járnak, és nagy a konkurrencia ereje. Az elintézni való ügyek pedig sosem voltak ilyen kevesen még. Ne is tiltakozz, nem lehet változtatni rajta. Egyedüli dolog, amit tehettem, hogy a lehető legnagyobb végkielégítést utaltatom át neked. -azzal felállt. - most pedig, ha megbocsájtasz, sok dolgom van még. Jövő héten még bejöhetsz összeszedni a dolgaid. Minden jót, Chris!
- Randall, várj! Ennyi? Ennyi az egész? - Chris majdnem felrobbant - Ennyi az összes, amit mondasz négy rohadt év után?
- Chris, kérlek, ne vitatkozz. Most megyek. Minden jót! -és becsukta maga mögött az ajtót.